Kiben Michelangelói ihlet van, midőn színekben tombol
Nyugat-Európa meghódítása 1928 januárjában kezdődött Berlinben, a Gemanldengalerieben, ahol 50 alkotása képviseltette eddigi munkásságának javát. A kiállítás alkalmából katalógus készült, melynek bevezetőjét dr. Bárdos Artúr írta. Igen elismerő kritikát kapott. Bárdos szerint: „…a berlini kritika Kotászt a legnagyobb magyar művészek közé sorozza”. Az anyag Berlinből Brüsszelbe, a Kodak-szalonba utazott. A brüsszeli kiállítás sikeréről a Salon Magyar Magazin tudósított, a belga sajtó alapján: „…Kotász olyan művész, kiben michelangelói ihlet van, midőn színekben tombol.” A kiállított képeket júniusban Amszterdamban, októberben pedig Londonban láthatta a közönség. 1929-ben Párizs, Róma, Milánó volt a siker útja. Párizsban a Georges Petitnél állították ki képeit. A francia közoktatási és művészeti minisztérium ekkor vásárolta meg a „Fiatal magyar parasztlány” című festményét, amelyet a Luxemburg Múzeum Labdaház termében helyeztek el. Az év végén sorra kerülő római kiállítás alkalmából rendkívüli megtiszteltetés érte a művészt, ugyanis a város kormányzósága az Umberto-villát bocsátotta a bemutató rendelkezésére. A kiállítást a magyar nagykövet nyitotta meg, Róma előkelőségének és a diplomáciai kar csaknem egészének jelenlétében. Az olasz közoktatásügyi minisztérium megvásárolta a „Hortobágy” című képét. Erről a tárlatról írta a Prágai Magyar Hírlap: „…a maga nemében a legnagyobb mesterek egyike. Kotász Károly még mindig, a világhír ellenére, Rákoskeresztúron él teljes visszavonultságban”. Milánóban V. Bucci „a jelenkor legnagyobb mesterének” tartja Kotászt. A város megvásárolta „A hegy lábánál” című alkotását, s ekkor az olasz trónörökös és Toscanini tulajdonába is kerültek Kotász képek.
Az olaszországi sikersorozat 1930-ban folytatódott. Márciusban Torino adott otthont a kiállításnak. Talán a legnagyobb elismerés is ebben az évben érte a művészt: a firenzei Uffizi képtár bekérte Kotász Károly arcképét, így a mester még életében bekerült az Uffizi halhatatlanjai közé! Kotász sikereinek újabb állomásai: Zürich, München, Varsó, Koppenhága, Osló. A Bajor Állami Képtár megvette a „Hazatérő munkások” című képét. Októberben Kassán láthatják műveit, itt a „Birkapásztor” című alkotását vásárolta meg a városi múzeum.
1931. Ismét Párizs. A francia művészeti élet különösen nagyra értékelte Kotász Károly művészetét. Maximilien Gauthier tollából külön tanulmány jelent meg „Charles Kotasz” címmel. Eduard Joseph: Dictionnaire biogrhique des Artistes contemporins 1910-1930 című munkájának II. kötetében 13 oldalon keresztül foglalkozik Kotász munkásságával, s 36 képet közöl mellékletként. A lexikonban a két cikket Louis Vauxcelles és Armand Dayot írta. Vauxcelles így fejezte be cikkét: „…Kotász Károlynak világhíre van. Kotász fel fog jutni a csúcsra. És ez igazságos lesz.” 1931. június 1-én a francia közoktatási és művészeti minisztérium a „Közoktatás Tisztje” kitüntetésben részesíti a művészt. Októberben ismét Prágában nyílik kiállítása, itt 50 képét mutatják be. Még ebben az esztendőben Brünnbe és Stockholmba is eljutnak képei, utóbbi helyszínen a nemzeti képtár főigazgatója nyitja meg a tárlatot.
Az elkövetkező években Párizsban szerepeltek Kotász képei a Grand Palaisban megtartott kiállításokon. Egyes források említik, hogy Losonc, Besztercebánya, Zólyom, Rotterdam, Nürnberg és Velence közönsége is megcsodálhatta a művész alkotásait. 1933-ban a budapesti Ernst Múzeumban nyílt kiállítása.
Kotász Károly 1935-ben építette fel saját házát Rákoskeresztúron az úgynevezett Papok földjén, ma Tápiószele utca 28. Szám alatt. A ház emeletére végre műtermet is kialakított magának. Élete utolsó éveiben is nagy szorgalommal alkotott. Bár látása megromlott, de megbízottja sokszor megszáradni sem engedte a kész képet, máris vitte értékesíteni. Itthon Andrássy-díjjal tüntették ki, Svédországban nagy állami aranyérmet, Berlinben kis aranyérmet, Brüsszelben pedig királyi nagy aranykeresztet kapott. Öccse feljegyzései szerint az elméje elborult, elvesztette beszélő képességét, kevéssel halála előtt már szavait sem lehetett érteni. 1941. február 4-én halt meg, 69 éves korában. Budapest ostroma idején lakását feltörték, sok képe eltűnt vagy tönkrement, mert felesége és leánya más családokhoz menekült.
DR. BARTÓK ALBERT és KUTASI ARTÚR
Az olaszországi sikersorozat 1930-ban folytatódott. Márciusban Torino adott otthont a kiállításnak. Talán a legnagyobb elismerés is ebben az évben érte a művészt: a firenzei Uffizi képtár bekérte Kotász Károly arcképét, így a mester még életében bekerült az Uffizi halhatatlanjai közé! Kotász sikereinek újabb állomásai: Zürich, München, Varsó, Koppenhága, Osló. A Bajor Állami Képtár megvette a „Hazatérő munkások” című képét. Októberben Kassán láthatják műveit, itt a „Birkapásztor” című alkotását vásárolta meg a városi múzeum.
1931. Ismét Párizs. A francia művészeti élet különösen nagyra értékelte Kotász Károly művészetét. Maximilien Gauthier tollából külön tanulmány jelent meg „Charles Kotasz” címmel. Eduard Joseph: Dictionnaire biogrhique des Artistes contemporins 1910-1930 című munkájának II. kötetében 13 oldalon keresztül foglalkozik Kotász munkásságával, s 36 képet közöl mellékletként. A lexikonban a két cikket Louis Vauxcelles és Armand Dayot írta. Vauxcelles így fejezte be cikkét: „…Kotász Károlynak világhíre van. Kotász fel fog jutni a csúcsra. És ez igazságos lesz.” 1931. június 1-én a francia közoktatási és művészeti minisztérium a „Közoktatás Tisztje” kitüntetésben részesíti a művészt. Októberben ismét Prágában nyílik kiállítása, itt 50 képét mutatják be. Még ebben az esztendőben Brünnbe és Stockholmba is eljutnak képei, utóbbi helyszínen a nemzeti képtár főigazgatója nyitja meg a tárlatot.
Az elkövetkező években Párizsban szerepeltek Kotász képei a Grand Palaisban megtartott kiállításokon. Egyes források említik, hogy Losonc, Besztercebánya, Zólyom, Rotterdam, Nürnberg és Velence közönsége is megcsodálhatta a művész alkotásait. 1933-ban a budapesti Ernst Múzeumban nyílt kiállítása.
Kotász Károly 1935-ben építette fel saját házát Rákoskeresztúron az úgynevezett Papok földjén, ma Tápiószele utca 28. Szám alatt. A ház emeletére végre műtermet is kialakított magának. Élete utolsó éveiben is nagy szorgalommal alkotott. Bár látása megromlott, de megbízottja sokszor megszáradni sem engedte a kész képet, máris vitte értékesíteni. Itthon Andrássy-díjjal tüntették ki, Svédországban nagy állami aranyérmet, Berlinben kis aranyérmet, Brüsszelben pedig királyi nagy aranykeresztet kapott. Öccse feljegyzései szerint az elméje elborult, elvesztette beszélő képességét, kevéssel halála előtt már szavait sem lehetett érteni. 1941. február 4-én halt meg, 69 éves korában. Budapest ostroma idején lakását feltörték, sok képe eltűnt vagy tönkrement, mert felesége és leánya más családokhoz menekült.
DR. BARTÓK ALBERT és KUTASI ARTÚR
